Wild dreams

India

Füstölők, színes szárik, gyönyörű templomok, pompás ruhába öltözött táncosnők, meditáló jógik...

Incense and colorful saris, beautiful temples, splendid dressed dancers, yogis meditating ...When we travel to India, in a culture thousands of years old unfolds in front of you. It sometimes has moved into the modern civilization of the Indian people's lives, luckily found in villages where ancient traditions remain, and this tradition continues to this day as the locals live.The urban populations have largely adopted the western dress, behavior and feeding habits, but they are also aware of what the true purpose of life. They believe in reincarnation, past and future lives, believe in God and nature are that they want to serve him in some way. He desperately tries to gain ground more and more Western culture in this country, the inhabitants have to this day eighty percent of religious people.In India there are many holy places of pilgrimage, including Gaya, Varanasi (Benares), Mathura, Prayag, Vrindavan Haridvára, Rámesvara and Jagannath Puri, which are still hundreds of thousands of visitors.
The Indian peasants in high cohesive strength. They live together as one big family. If one of them is a difficult situation, immediately someone who will help you, as with everything much easier to solve. Throughout the year, people are dependent on each other, help each other and ready to harvest, the fields of irrigation, organized for the holidays, or if you just have to build a dam in the river.
 
Amikor Indiába utazunk, egy több ezer éves kultúra tárul a szemünk elé. Ugyan helyenként már a modern civilizáció is beférkőzött az indiai emberek életébe, szerencsére még találhatunk olyan falvakat, ahol az ősi tradíciók megmaradtak, és a mai napig is e hagyományok szerint élnek az ott lakók. A nagyvárosokban élők már nagyrészt átvették a nyugati ember öltözködési, viselkedési és táplálkozási szokásait, de még ők is tudatában vannak annak, hogy mi az élet valódi célja. Hisznek a lélekvándorlásban, az elmúlt és az eljövendő életekben, hisznek Istenben, és természetükhöz tartozik, hogy valamilyen módon szolgálni akarják őt. Hiába próbál a nyugati kultúra egyre jobban teret hódítani ezen a vidéken, az ott élők még a mai napig is nyolcvan százalékig vallásos emberek. Indiában számos szent zarándokhely van, köztük Gayá, Váránasí (Benáresz), Mathurá, Prayága, Vrindávana, Haridvára, Rámesvara és Jagannátha Puri, melyeket még ma is százezrek látogatnak.
Az indiai falusi emberek között nagy az összetartó erő. Úgy élnek együtt, mint egy nagy család. Ha valamelyikük nehéz helyzetbe kerül, rögtön akad valaki, aki a segítségére siet, hiszen együtt mindent sokkal könnyebb megoldani. Az emberek egész évben egymásra vannak utalva, és készséggel segítenek egymásnak az aratásban, a földek öntözésében, az ünnepek szervezésében, vagy ha épp gátat kell építeni a folyónál.
 
A nők jelenléte nagyon fontos az indiai kultúrában. A nők itt elsősorban feleségek és anyák: ők tartják össze a családot, mivel nagyon erényesek, és hűségesen szolgálják a férjüket. A falusi asszonyok, bár kemény fizikai munkát végeznek és anyagi helyzetük igencsak korlátozott, megőrzik természetes nőies vonásaikat azzal, hogy vonzóan, nőiesen öltözködnek. A színpompás szárik, karkötők, ékszerek, a sind¡ra (vörös festék, mellyel a férjezett hölgyek a választékukat festik), valamint a bindi (ugyanebből a vörös festékből a homlokra festett pötty) mind-mind a nők ékességei.
Az anyáknak nagy boldogság, ha sok gyerekről gondoskodhatnak. Az indiai asszonyok gyermekük iránt érzett szeretetéhez hasonlatos férjük iránti szeretetük is. A kislányok már egészen kis korukban magukba szívják azokat a tulajdonságokat, melyek a legfontosabbak a nők számára: az erényességet, az alázatosságot és a férjük iránti hűséget.
 
A családok általában egyszerű vályogházakban élnek, melyet szalmatető fed. A szegényebbeknél akár több generáció is együtt él egy házban, de mivel nagy a szeretet a családban, és tartják kultúrájuk etikett-szabályait, nagyon szépen tudnak együttműködni és együtt élni. A faluban a jómódú családok házai csoportokban állnak egymással szemben. A főzésre külön kis ház áll rendelkezésre, s a leglényegesebb központi hely az életükben a közös kis családi templom.
A falusi életben a környezetszennyezés is minimális. A pazarlás szörnyű kultúrája itt nem létezik, mindent felhasználnak. A régi ruhát például nem dobják el, hanem eltépik és rongyként vagy kötésként használják fel, vagy foltmintás takarót készítenek belőle, ami minden szegény ember otthonában megtalálható. A falusiak alig használnak gyárban készült termékeket. Tudják, hogyan használják megfelelően a természet forrásait az egyszerű élet minden szükségletének kielégítésére.
 
Mivel az indiai emberek legtöbbje vegetáriánus módon táplálkozik, a falvakban nagyon fontos a mezőgazdaság és a tehénvédelem. Minden családnak van kisebb-nagyobb földje, ahol megterem a szükséges gabona (rizs, búza), zöldség és gyümölcs. Minden háznál tartanak legalább egy tehenet, aki az egyik legfontosabb, legtáplálóbb élelmiszert adja számukra: a különféle tejtermékeket. Az indiaiak szerint az embernek kötelessége minden élőlény életét tiszteletben tartani, ezért pár kilónyi húsért nem ölik meg a teheneket. A tehéntej ezerszeresen többet ér az emberi szervezetnek, mint a tehenek méreganyagokkal teli húsa. Indiában a mai napig sokkal kevesebb az érrendszeri betegség, a korai halálozás azoknál az embereknél, akik követik ezeket az örökérvényű elveket.
India eredeti kultúrája a védikus kultúra, ami annyit jelent, hogy a védikus szentírások jelentik az alapját. A védikus kultúra lényege az, hogy fokozatosan rávezeti az embert, hogyan szabadulhat ki a születés és a halál körforgásából. Ez a keresés egy rendkívül magas szintű filozófiára épül, és az Isten iránti tiszta szeretetben tetőzik. A vallás magát az életet jelenti, melyben végső soron minden egyazon transzcendentális cél felé mutat. Ennek az ősi kultúrának a követői életük minden percében azon igyekeznek, hogy minden cselekedetükkel a Legfelsőbb Személyt szolgálják, és ezáltal olyan boldogságot és elégedettséget tapasztalnak, hogy így könnyebben megbírkóznak a nehézségekkel, bármi is adódjon az életük során. Tudják, hogy ebben az anyagi létben minden változik, s a boldogságot úgyis boldogtalanság követi. Fölösleges tehát bármihez is görcsösen ragaszkodni, hiszen a természet vagy egy felsőbb akarat bármikor elragadhatja tőlük a családjukat, a házukat, akár az életüket is. Abban viszont rendíthetetlen hitük van, hogy ha odaadóan szolgálják Istent, életük befejezése után lelkük újra visszatér eredeti otthonába, a lelki világba.

Oroszország

A keleti szlávok a népvándorlás korában húzódtak északra, az erdőkbe, amelyek biztonságosabbak voltak a nyílt síkságnál. Ott sok évszázadon keresztül, lassan magukba olvasztották a finnugor népek többségét. A mai Oroszország magját a 8. században harcias skandináv kereskedők, a varégok alapították. 862-ben Ruszik (Rurik), a varégok egyik törzsének feje, államot alapított Novgorodban, az új állam neve Rusz (Oroszország) lett. Ez elég erős volt ahhoz, hogy dél felé terjeszkedve a sztyeppe szélére, Kijevbe tegye át székhelyét.
 
A kijevi Rusz virágkora a 10. és 11. század volt. Felvette az ortodox kereszténységet. Uralkodói szoros családi és politikai kapcsolatban álltak az Árpád-házi királyokkal. A későbbiekben részfejedelemségekre bomlott és a tatárjárás idején, 1240-ben végleg elbukott.
 
A 11–12. századok nagy változásai a Kijevi Ruszra is gyökeres hatással voltak. A kunok támadása, és a keresztes hadjáratok hatására a mai Ukrajna területéről kétirányú vándorlás indult. Ekkor vált szét a kisorosz és a nagyorosz azaz az ukrán és az orosz nép. A keletre, északkeletre vonuló nagyorosz törzsek fokozatosan elfoglalták az Felső-Volga vidékét, gyarmatosították ezt a finnugor törzsek által lakott térséget. A gyarmatosítás nem erőszakos eszközökkel történt a nagy terület gyenge lakosságmegtartó képességének következtében könnyen találtak az orosz gyarmatosítók a letelepedéshez helyet.

Nem került minden orosz fejedelemség tatár uralom alá. Kijev bukásával egy időben Novgorod képes volt visszaverni a Német Lovagrend támadását, és a tatár uralmat is elkerülte. Mégsem Novgorod lett az újkori orosz állam bölcsője, hanem Moszkva. Pedig Moszkva fejedelme az Arany Horda kánjának vazallusa volt még sokáig. Lassanként mégis képes volt saját uralma alatt egyesíteni az orosz fejedelemségeket.
 
Elterjedt felfogás szerint a tatár uralom torzította el az orosz fejlődést, akkor tért el az általános európai fejlődési úttól. A korábbi időszakok kezdetleges önkormányzatai megsemmisültek, a személy jogának fogalma értelmezhetetlen volt abban a társadalomban.
 
Oroszország első cárja (királya) Rettegett Iván volt. Sokat tett az ország katonai erejének növelése érdekében és megkezdte azt a külpolitikát, amely a legújabb korig folyamatosan kimutatható: kijutni a meleg, jégmentes tengerre. Ez a törekvés hajtotta a szibériai terjeszkedést is. Rettegett Iván halála után egy hosszú, zavaros korszak következett. Ekkor foglalták el Moszkvát többször a lengyelek. A lengyel király pedig Báthory István volt akkoriban.
Mihály cár 1613-ban megalapította az 1917-ig uralkodó Romanov-dinasztiát, melynek egyik legjelentősebb alakja I. (Nagy) Péter cár volt. 1689-től erős, nyugati mintára szervezett államot hozott létre. Oroszország a napóleoni háborúk idejében lett vitathatatlanul európai nagyhatalom. Napóleon császár bukásának közvetlen oka oroszországi hadjáratának kudarca. A 19. század folyamán ugyan jelentős ipar épült ki Oroszországban, de a feudális viszonyok sokáig fennmaradtak és azok lebontása után sem volt képes az ország korszerű demokráciává válni.

1917-ben megdöntötték a cárizmust, és a bolsevikok vették át a hatalmat. A bolsevikok hatalomra kerülése után 1918-ban a szovjetek (tanácsok) összoroszországi kongresszusa tanácsköztársasággá kiáltotta ki Oroszországot. Az ezt követő polgárháború idején alakult meg az Ukrán, a Belarusz és a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Köztársaság. 1922-ben Oroszország és e három másik szovjetköztársaság megalakította a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, a Szovjetuniót. A későbbi tagköztársaságok az 1930-as években a 19. századtól Oroszországhoz tartozó közép-ázsiai területeken szerveződtek meg, majd az 1940-es években a Szovjetunió nyugati terjeszkedését követően.
 
A Sztálinról elnevezett sztálinizmus idején a rettegés uralta az országot. Senki sem volt biztonságban, a kommunista párttagok sem. Rendkívül erőltetett ütemű iparosítás folyt, ennek mellékhatásaként éhínség pusztított Ukrajnában. A második világháború alatt a háborús erőfeszítés kivéreztette a lakosságot.