poems
Változások
Volt már nehéz élet,
Trabant, Wartburg,
susogó orkán-kabát,
majd jött a változás,
a fénylő csillogás.
Mégsem mehet minden,
mint karikacsapás,
sötét sarki zugban
vár sok csalódás.
Meg kéne oldani a
tengernyi változást,
de tanulni kell még
az új megoldást!
Idő kell, türelem
és bíztató remény,
mert az élet tudjuk
nagyon is kemény!
Szárnya-szegett madár,
nem tud felrepülni,
türelemmel, reménnyel,
ki kell gyógyulni.
Csüggedő lelkekbe
befészkel bú és gond,
de bizalmas nyílt szív,
javulást, jobbat vonz.
Kitisztult remény
a jövőt fényesíti,
sötét felhőket
kék égről elűzi!
Deák Csaba:
LEVÉL ADY ENDRÉNEK II.
Hej, nagy Alvó, hajh, örök Alvó,
Túl az Óperenciákon,
Elér-é Hozzád panaszos szó:
Írás, csökönyös ákom-bákom?
Hej, mint éltél, ragyog-e hited
Szegény kis sorsok ablakára?
Riad-e még próféta-szíved
Varjakra, zsivány-károgásra?
Hej, nem hinném, hogy csillag-sorsot
Fodrozó álmaidnak tessék,
Amit mi irgalmasan tűrünk:
Rontás és úri gazemberség!
Hej, nem szólhatsz – a zsíros humuszból
Fejfádul nő a ledöntött bálvány!
S körben szegények álma, az Ország:
Ugar, mohos föld… Csönd-Szivárvány!
Schvalm Rózsa: Avar zörren lépteim alatt (részlet)
Lombsátorát bontja az erdő,
nap sugarát rejti a felhő.
Néha-néha makkok koppannak
avar zörren lépteim alatt.
Oly megható e kép,e látvány,
a lélek,beleborzong árván.
Tükrében látja saját sorsát,
érzi gyarló,emberi mivoltát.
Kovács Gabriella
Az emlékezés lángja...
Ez a szomorkás őszi nap ismét eljött,
és a szívekben a múlt... így újra feltört
Kinek szerettei már a földben nyugszanak,
fájó visszatérés, mi nekik ma megmaradt...
Az idő ismét elhozta a hallottak napját, jelzi
ezt számtalan mécses... és megannyi virág!
Hiányoznak mindannyian kit régen szerettünk,
a jelen forgatagában, most mi is elvesztünk...
A múlt emlékeit e borús nap visszahozta,
és a lelkekben a sebeket... felnyitja újra!
Szeressük vigaszként az elvesztett napokat, mikor
szeretteink velünk voltak, velünk mosolyogtak...
Halottak napján fényárban úszik a temető,
az emlékezés lángja ég, óvja már a gyászoló idő...
Meghitten, és csendben borulunk a sírbolt fölé,
áldozva a pillanatnak, most és mindörökké...
Az egy kicsit sok amit te vársz
Tökéletes nőt sosem találsz
Nézd, most körbe-körbe-körbe jársz
Egyedül nem csoda ha fejre állsz
A kereteket szétfeszítheted
Ha van még olyan dolog mi kell neked
Az ajtó tudod mindig nyitva áll
De hiányozni biztos nem fogsz már
Az utad oda visz amerre vágysz
A kaland úgyis vár amerre jársz
Nélküled majd furcsa lesz a nyár
No de ezen tépelődni kár
Mert az egy kicsit sok amit te vársz
Tökéletes nőt sosem találsz
Nézd, most körbe-körbe-körbe jársz
Egyedül nem csoda ha fejre állsz
Azért azt tudd, hogy jó hogyha szabad az út
De hogyha nem vár senki a végén
Ha egyedül álmodsz egyedül ébredsz fel
S ez csak magány, magány, magány...
